Az államok gyakran rászorulnak arra, hogy magánforrásokat vonjanak be közfeladatok ellátásába vagy nagy közberuházások megvalósításába. Megoldás erre például állami vagyonelemek, állami vállalatok privatizációja vagy közfeladatok kiszervezése magánszereplőknek, és ezt a célt szolgálják az állami és a magánszféra partnerségére épülő (úgynevezett public private partnership, röviden PPP) konstrukciók is. A PPP a nyolcvanas évektől vált egyre népszerűbbé, miután több esetben kudarcot vallottak a privatizációs és kiszervezési kísérletek.

A PPP-k olyan állami garanciákkal ellátott hosszú távú szerződések, melyek keretében magáncégek nagy infrastrukturális projekteket vagy szolgáltatásokat hoznak létre, amiket hagyományosan az állam alakít ki, például kórházakat, iskolákat, utakat, vasutakat, víz- és közegészségügyi szolgáltatásokat, energetikai beruházásokat. A konstrukcióban azt látják vonzónak, hogy az elején kisebb állami kiadást jelent, mint egy teljes egészében államilag finanszírozott beruházás. A befektető magánszereplő pedig évtizedeken át szép haszonnal járó díjat kap az államtól a megvalósult fejlesztés üzemeltetéséért. Itt kezdődnek általában a problémák a PPP-vel, ugyanis sok esetben kiderül, hogy az évtizedekig tartó együttműködés az államnak súlyos veszteségekkel járt, miközben jelentős pénzek vándoroltak a befektetőkhöz.

A PPP-k növekvő szerepe a nemzetközi fejlesztésfinanszírozásban

A PPP-k egyre népszerűbbé válnak a nemzetközi fejlesztéspolitikában is, a konstrukciót fejlett országok kormányai és olyan multilaterális intézmények is támogatják mint a Világbank. Ennek egyik oka, hogy a feltevés szerint PPP-kkel lehetne bevonni a a magánszektor forrásait a nemzetközi fejlesztésekbe és így lehetne kitölteni azt a hatalmas finanszírozási hiányt, ami a Fenntartható Fejlődési Célok eléréséhez kellene. Az ugyanis világosan látszik, hogy ha az eddigi fejlesztésfinanszírozási trendek folytatódnak, a kitűzött  célokat nem lehet megvalósítani 2030-ig. 

A PPP alkalmazása egyébként korábban kevésbé volt jellemző a fejlődő országokra, de az elmúlt néhány évben egyre elterjedtebbé válik, több ázsiai, latin-amerikai és afrikai ország mostanában nyitja meg a konstrukció törvényi lehetőségeit és PPP-projekteket indít. Ennek egyik fontos oka, hogy a fejlett országok kormányai és a multilaterális intézmények, köztük a Világbank ebbe az irányba ösztönzi a fejlődő országokat.

Infrastrukturális PPP-beruházásokban befektetett összeg (bal, milliárd dollár) és a projektek száma (jobb) a fejlődő országokban, 2004-2017. Forrás: Eurodad - History RePPPeated

A konstrukció hiányosságai

Bár nem kizárólagosan, de a konstrukcióval kapcsolatos tapasztalatok negatívak a fejlett és a fejlődő országokban egyaránt, vagyis a közérdek szempontjából kevés PPP-projektnek pozitív az eredménye. Emiatt civil szervezetek és szakértők évek óta, rendszeresen figyelmeztetik a kormányokat a PPP-projektek veszélyeire és számos tanulmányban rámutattak már a konstrukció hiányosságaira. Visszatérő probléma, hogy ezek a projektek sok esetben arról szólnak, hogy a magánszereplőknek garantálják a hasznot, a költségeket és veszteségeket viszont végső soron a társadalomnak kell állnia.

Miközben ezekben a jelentős, közérdeket érintő beruházásokban fontos lenne biztosítani a hatékonyságnövekedés feltételeit és tisztában kellene lenni a hosszabb távú költségvetési terhekkel, általánosan elterjedt gyakorlat, hogy a befektetőkkel kötött PPP-szerződések részletei az üzleti titok körébe tartoznak, ezáltal el vannak zárva a nyilvánosság elől. Ezzel a PPP-projektek rontják az átláthatóságot és megnehezítik, hogy a civil társadalom, valamint a politikai döntéshozók ellenőrizzék a projekteket. 

A korlátozott átláthatóság jelentős mértékben növeli a korrupció valószínűségét és aláássa a demokratikus elszámoltathatóságot is, emiatt a PPP-projektekben nagyobb valószínűséggel történnek visszaélések. Általában az is nehezíti az érintett cégek elszámoltathatóságát, hogy olyan megállapodásokat kötnek a kormányok, melyek nem az adott ország bíróságának hatáskörébe utalják az esetleges peres eljárásokat.

A PPP-ket általában talált pénzként kezelik a kormányok és költségvetésen kívüli adósságként tartják nyilván, sokszor éppen azért, hogy elodázzák az adósság “elkönyvelését”. Pedig nem csökkentik az állam adósságterheit, sőt jellemzően garanciát vállal az így keletkezett adósságra. 

A konstrukció jellemzően kockázatosabb az állam, mint az érintett magánvállalatok számára, ugyanis a kormányoknak kell vállalniuk a költségeket és kötelezettségeket, ha rosszul alakulnak a projektek. A Világbank által javasolt PPP-szerződésekben például a kormányokat terheli a munkások sztrájkja által okozott veszteség. Egyes álláspontok szerint a közbeszerzés sok esetben költséghatékonyabb megoldás lehet, amennyiben átláthatóan és nyílt versenyeztetéssel bonyolítják le, de még az is jobban megéri a PPP-knél, ha egy kormány hitelfelvétellel finanszíroz egy beruházást.

A negatív költségvetési hatások mellett a PPP-k gyakran más területeken is komoly károkat eredményeznek. A kormányok sok esetben szociális és környezetvédelmi jogszabályokat módosítanak annak érdekében, hogy a PPP-befektetők számára vonzó feltételeket teremtsenek. A szerződések gyakran sértik a közérdeket, például a kormányok által a nagyvállalatoknak nyújtott kedvezményekkel és privilégiumokkal, vagy sok esetben a jogalkotás eltérítésével a közérdektől a befektetők érdekei felé. 

Az így épülő gátak, autópályák, nagy ültetvények, csővezetékek, valamint az energetikai és közlekedési infrastruktúrák tönkretehetik a természetes élőhelyeket, közösségeket kényszeríthetnek, hogy elhagyják otthonukat és megsemmisíthetik a természeti erőforrásokat. Ugyancsak növekszik a környezetszennyező energiatermelő PPP-k száma, amelyek szembemennek a környezetvédelmi törekvésekkel és súlyosbítják a klímaváltozást. Emellett kényszerített kitelepítéshez, elnyomáshoz és más visszaélésekhez vezettek többek között a helyi közösségekben, őslakosok, földművesek és munkások körében. Ráadásul a PPP-projektek a privatizációhoz hasonlóan gyakran növelik a létrejövő szolgáltatás fogyasztói díjait.

További probléma, hogy a fejlődő országoknak juttatott nemzetközi fejlesztésfinanszírozást (például segélymegállapodásokat vagy más nemzetközi támogatásokat) a fejlett országok kormányai gyakran arra használják, hogy nagy befolyással rendelkező vállalatokat támogassanak PPP-szerződések megszerzésében a fejlődő országokban. Eközben ezeket a projekteket egyre gyakrabban fejlesztési együttműködésként számolják el, annak ellenére, hogy a konstrukció legnagyobb károsultja gyakran pont a fejlődő ország lakossága.

Forrás: Inter Press Service, Eurodad