Az elmúlt évtizedekben az egész világot nézve drasztikusan javult a helyzet az egyenlőtlenségek terén, legalábbis ha a világ teljes népességének jövedelmi eloszlását megmutató Gini-indexet nézzük, ezt láthatjuk. Ennél a 0 jelöli a legegyenlőbb és az 1 a legegyenlőtlenebb társadalmat, és globálisan az 1975-ös 0,739-es értékről 2010-re 0,631-re csökkent az index értéke. Azonban a relatív javulás mögött egy árnyaltabb kép is megbújik. A United Nations University World Institute for Development Economics Research (UNU-WIDER) kutatói az egyenlőtlenséget vizsgáló tanulmányukban arra jutottak ugyanis, hogy abszolút értékben kifejezve nőtt a globális egyenlőtlenség. 

A globális egyenlőtlenség relatív csökkenésének elsősorban az az oka, hogy a gyorsan fejlődő országokban, mint India és Kína, rendkívül gyors gazdasági növekedés volt az elmúlt évtizedekben. Miközben ez az egyes országokban külön-külön a belső egyenlőtlenség növekedését okozta, a globális egyenlőtlenségek csökkenéséhez is hozzájárult. Az alábbi ábrán a kék vonal mutatja a relatív Gini, a vörös vonal pedig az abszolút Gini változását.

De tulajdonképpen mi is a különbség a két mutató között? Mi az hogy relatív és abszolút Gini-index? Finn Tarp, a tanulmány egyik társszerzője a következőképpen magyarázta el a két érték közötti eltérést egy interjúban: „vegyünk a példa kedvéért két embert 1986-ban Vietnámban. Az egyikük napi jövedelme 1 amerikai dollár, a másikuké pedig 10 dollár. Azzal a gazdasági növekedéssel számolva, amely az elmúlt 30 évben Vietnámban tapasztalható volt, 2016-ban az első embernek 8, a másodiknak pedig 80 dollár lenne a napi bevétele. Tehát ha az abszolút különbséget nézzük, akkor az egyenlőtlenség növekedett, azonban ha az arányukra fókuszálunk, akkor a két ember közötti egyenlőtlenség ugyanannyi maradt.” Tehát az eltérés tízszeres maradt a két összeg között, azonban a különbség 9 dollárról 72 dollárra növekedett. 

A tanulmány, amely a World Income Inequality Database (WIID) adatait dolgozta fel, alapvetően eltérő trendeket tapasztalt egyenlőtlenség terén a világ különböző szegleteiben. Az egyenlőtlenség mind abszolút, mind pedig relatív értékében növekedett 1975 és 2010 között Észak-Amerikában, Európában, Közép-Ázsiában, és Fekete-Afrikában. Az abszolút egyenlőtlenség nőtt, viszont a relatív érték csökkent Latin-Amerikában, Kelet-Ázsiában, és a Csendes-óceáni térségben. De a régiókon belül is jelentős eltérések voltak az egyenlőtlenségek változásában és mértékében a vizsgált periódus folyamán. Európán belül például az Egyesült Királyságban 38 százalékkal nőtt a relatív egyenlőtlenség, miközben Franciországban 16 százalékkal csökkent. Latin-Amerikán belül Argentínában ugyanez az érték 25 százalékkal növekedett, miközben Brazíliában 10 százalékkal csökkent. Délkelet-Ázsiában miközben Bangladesben 60 százalékkal növekedett az egyenlőtlenség, Nepálban 38 százalékkal csökkent.

A fent említett néhány példából jól látszik, hogy rendkívül félrevezető lehet, ha valaki csak a relatív globális egyenlőtlenségi indexre hagyatkozik, hiszen az több szempontból is elkeni a világban uralkodó valós körülményeket. De milyen tanulságot kéne leszűrniük ebből a döntéshozóknak? A tanulmány szerint a egyenlőtlenségi trendek szerteágazó természete jó néhány fontos kérdést felvet. Az egyik fontos tanulság, hogy a felzárkóztatásnak igen fontos szerepe van, amikor a globális jövedelmekről beszélünk. Az egyes országok közötti csökkenő egyenlőtlenség a fő oka annak, hogy a globális relatív egyenlőtlenség is egyre csökken, de közben a megfelelő konvergencia hiánya ötvözve az egy főre jutó jövedelmek növekedésével oda vezetett, hogy az országok közötti abszolút különbségek az átlagjövedelmek terén nagyon megnövekedtek.

Miguel Niño-Zarazúa, a tanulmány egyik szerzője egy fontos kérdésre hívja fel a figyelmet. Mégpedig arra, hogy vajon elkerülhetetlenül együtt jár-e az elmúlt 40 év jövedelemnövekedésével az abszolút egyenlőtlenség növekedése is? „Az elemzésünkben arra jutottunk, hogy bár az átlagjövedelmek a nagy fejlődő országokban napjainkra arányosan jóval közelebb kerültek a magas jövedelmű országok átlagjövedelméhez, az abszolút egyenlőtlenségi szakadék olyan nagy, hogy még ha a belföldi egyenlőtlenségek teljesen meg is szűnnének az egyes országokban, az abszolút egyenlőtlenség akkor is nagyobb volna világszinten, mint 40 évvel ezelőtt. Tehát, bár az állami újraelosztás, és a közjavakba, például az egészségügybe vagy az oktatásba történő befektetések enyhíthetik mindkétféle egyenlőtlenséget, elengedhetetlen lenne a további felzárkóztatás az országok között ahhoz, hogy az egyenlőtlenséget vissza lehessen szorítani a jelen globalizációs korszakot megelőző szintre” – írja Niño-Zarazúa. 

Laurence Roope (Oxford University), a tanulmány egy másik társszerzője azt mondta, hogy bár van egy megközelítés, amely az abszolút egyenlőtlenség visszaszorítására fókuszál, de a kutatásuk szerint annak is megvan a maga veszélye, ha a hangsúly túlságosan az abszolút egyenlőtlenség csökkentésén van, főleg a szegény országokban. A kutató szerint fontos ugyanis, hogy ne öntsük ki a gyereket a fürdővízzel együtt. „Az elmúlt 40 évben több mint egymilliárd embert sikerült kiemelni a mélyszegénységből világszerte – mondja Roope. Ez a tendencia együtt járt az abszolút egyenlőtlenség megdöbbentő mértékű növekedésével is, azonban közben számos ember életét alapvetően megváltoztatta. Elképzelhetetlen, hogy egy ilyen léptékű növekedés, és a szegénység ebből eredő visszaszorulása, lehetséges lett volna az abszolút egyenlőtlenség növekedése nélkül. Az eredményeink egyik lehetséges értelmezése az – ha tetszik, ha nem – hogy egy bizonyos mértékű növekedés az abszolút egyenlőtlenségben a gazdasági fejlődés szükséges velejárója.” A kutató szerint a hangsúly azon kéne legyen, hogy egy inkluzívabb fejlődési pálya jöjjön létre, miközben csökken a relatív egyenlőtlenség, ugyanis ez a két dolog kéz a kézben jár egymással. 

A tanulmány záró szakaszában a szerzők arra is felhívják a figyelmet, hogy az alacsonyabb jövedelmű emberek hátrányos helyzete számos formában megnyilvánul, nem csak a konkrét vagyon terén. A fejlődés, az egyenlőtlenségek növekedésével, vagy anélkül, nem valódi fejlődés, ha nem mutatkozik meg olyan jövedelmen túli tényezőkben is, mint az egészség, az oktatás, vagy az arra vonatkozó szabadság, hogy az egyének olyan életet élhessenek, amellyel joggal elégedettek, és amilyet maguknak elképzelnek.