A világ lakosságának 71 százaléka olyan országban él, ahol 1990 óta nőtt az egyenlőtlenség – derül ki az ENSZ Gazdasági és Szociális Ügyek Főosztályának (UN DESA) 2020-as Globális Társadalmi Riportjából (World Social Report). Abból az 57 országból, ahol rendelkezésre áll adat a jövedelem eloszlásának alakulásáról, 46-ban nőtt a felső egy százalék részesedése 1990 és 2015 között. A jelentés szerint ezzel a legfőbb probléma, hogy az egyenlőtlenségek növekedése a leggazdagabbak javát szolgálja, és a szétszakadó társadalom alján lévők helyzete romlott ezáltal.

A tanulmány szerint az 1990 és 2015 közötti világgazdasági folyamatok legnagyobb győztese a felső 1 százalék volt, ugyanis jelentősen növelni tudta a globális jövedelmi tortából való részesedését, miközben a globális népesség alsó 40 százaléka a globális jövedelem kevesebb mint negyedéből részesült ebben az időszakban.

Az egyenlőtlenség az elmúlt két és fél évtized legjelentősebben növekvő gazdasági régiójában, Kínában és Indiában is nőtt. A jövedelmi olló szétnyílása azonban nem egyetemes tendencia: a legtöbb latin-amerikai és számos afrikai országban is csökkent az egyenlőtlenség ebben az időszakban. A globális jövedelmi különbségek szintje azonban így is drámai: az Észak-Amerikában élő emberek átlagos jövedelme tizenötszöröse a szubszaharai Afrikában élõk jövedelmének.

Az egyenlőtlenségek növekedésének technológiai okai is vannak, ugyanakkor nem elhanyagolható a politikai folyamatok hatása: jól szemlélteti a gazdagok hatákony politikai érdekérvényesítését, hogy mind a gazdag, mint a szegény országokban csökkentek az adóterhek: a tanulmány szerint a legmagasabb jövedelmeket terhelő adók a fejlett országokban 66 százalékról átlagosan 43 százalékra estek 1981 és 2018 között.

Következmények

A jelentés szerint a legfőbb probléma, hogy ez a trend önmagát erősíti: a szélsőségesen egyenlőtlen társadalmakban a jövedelem és a vagyon koncentrációja a politikai befolyás koncentrációjához vezet, ami aztán tovább növeli az egyenlőtlenségeket. 

Akik jól jártak, azok igyekeznek bebetonozni a saját helyzetüket, miközben az alacsony jövedelmű csoportok elvesztik a hitüket abban, hogy érvényesíthetik az érdekeiket egy olyan rendszerben, ahol a leggazdagabbak felé lejt a pálya. Az európai és egyesült államokbeli tapasztalatok alapján a leszakadó rétegek hajlamosak lehetne arra, hogy egy idő után érzéketlenné váljanak az egyenlőtlenségekre, ezáltal kevésbé gyakoroljanak nyomást a politikusokra az újraelosztás növelése érdekében.

Mindez pedig csak tovább növeli az egyenlőtlenségeket, ami együtt jár a társadalmi rétegek közötti bizalom további csökkenésével. A bizalom hiánya pedig destablizálja a politikai rendszereket. Különösen veszélyes formája ennek a folyamatnak, amikor a vagyoni egyenlőtlenségek etnikai és vallási törésvonalak mentén növekednek, ugyanis ez akár könnyen erőszakos konfliktussá is fajulhat. 

A másik veszély az ENSZ szerint a gazdasági teljesítmény romlása lehet: a túl nagy egyenlőtlenség ugyanis csökkentheti a gazdasági növekedést is, és a szélsőségesen egyenlőtlen társadalmak a szegénység csökkentésében is gyengébb eredményeket tudnak felmutatni.

Négy trend, ami az egyenlőtlenséget formálja a következő években

A jelentés négy nagy trendet azonosít, melyek az elkövetkező évtizedben jelentősen befolyásolni fogják az egyenlőtlenségek további alakulását. Ezek a technológiai innováció, az éghajlatváltozás, az urbanizáció és a nemzetközi migráció.

A technológiai fejlődés az elmúlt években a korábbi időszakokhoz képest jóval nagyobb mértékben generált egyenlőtlenséget, a technológiai változások a munkaerőpiacon nyerteseket és veszteseket hagytak maguk után. Mindez korábban is jellemző volt, azonban a nyertesek és vesztesek közti távolság nőtt a legújabb technológiai innovációk következtében. Ebben az új munkaerőpiaci helyzetben a képzettség egyre inkább felértékelődik, a jól képzett és a képzetlen munkaerő átlagos fizetése közti különbség nő.

Ez a tanulmány szerint az oktatás hozzáférhetőségének javításával ellensúlyozható, azonban ez önmagában egyre kevésbé elég. A gazdaság digitalizációja, a mesterséges intelligencia és az automatizáció térnyerése új lehetőségeket teremt az oktatásban, az egészségügyben, vagy például a mezőgazdaságban. A lehetőségekhez való hozzáférés azonban nem automatikus. Amíg például a fejlett országokban az emberek nagyjából 87%-a rendelkezik internet-hozzáféréssel, a fejlődő országokban ugyanez az arány mindössze 19%. Az előnyök egyenlő elosztásáért ezért társadalmi szinten kell tenni.

A globális felmelegedés jelentette kihívások is egyenlőtlenül oszlanak meg. A jelentés szerint a legnagyobb kockázatokkal leginkább a globális dél legszegényebb rétegeinek kell szembenéznie a legszegényebb országokban. De ezekben az országokban a népesség általánosan is jobban kitett a klímaváltozás pusztító hatásainak, ezért a klímaváltozás a szegények helyzetének tovább romlása mellett további rétegek elszegényedésével is fenyeget. A klímaváltozás elleni harc sem mentes az elosztási kérdésektől: a gazdaság dekarbonizációja munkahelyek ezreinek megszűnésével fog együtt járni a fosszilis energiára épülő iparágakban, de összességében a világgazdaság kizöldítése több munkahelyet hozhat létre, mint amennyit megszüntet. Az átmenet méltányos kezelése ugyanakkor szintén egy társadalmi feladat.

A harmadik és negyedik – egymással összefüggő – nagy trend a városiasodás és a migráció. A jelentés szerint a városok az innováció, a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás katalizátorai, azonban jóval egyenlőtlenebbek, mint a vidéki területek. Noha az átlagos jövedelem a városokban rendre jóval magasabb, mint a vidéki területeken, 2016-ban minden negyedik városlakó, több mint egymilliárd ember élt nyomornegyedben a világon. Ezek a nyomornegyedek gyakran egy ország iparosodása közben alakulnak ki, amikor a vidéki területekről a népesség egyre nagyobb arányban vándorol a magasabb béreket kínáló ipari központokba. 

A jelentés a nemzetközi migrációt „a globális egyenlőtlenség erős szimbólumának” nevezi, legyen szó bérekről, életmódról vagy lehetőségekről. Az országok közötti migrációnak is megvan az a kettőssége, ami az országon belülinek. Amennyiben ugyanis a bevándorlók olyan képességekkel rendelkeznek, vagy olyan munkát hajlandóak elvégezni, amit a helyi lakosság nem, akkor mindenki számára pozitív a migráció jelensége. Probléma akkor van, ha a képzetlen helyi munkaerővel versenyezve nyomják le a béreket, ezzel növelve a helyi jövedelmi egyenlőtlenségeket. 

Nincs kőbe vésve a változások iránya

Ha a folyamatok nem változnak, a négy nagy trend könnyen válhat az egyenlőtlenségek további növekedésének katalizátorává. Ennek ugyanakkor nem kell feltétlenül így történnie. Ahogy arra António Guterres, az ENSZ főtitkára a jelentés előszavában felhívja a figyelmet, a trendek lehetőséget adnak arra, hogy egy méltányosabb és tisztességesebb világot teremtsünk. Ehhez viszont arra van szükség, hogy az egyenlőtlenség csökkentése központi cél legyen a politikai döntéshozatalban. 

A technológiai fejlődést a szegénység csökkentése érdekében kell felhasználni és arra, hogy a legkiszolgáltatottabbak védettebbek legyenek a felmelegedés jelentette fenyegetésekkel szemben. A városokat befogadóvá kell tenni, és gondoskodni kell róla, hogy a migráció biztonságos és szabályozott módon történjen.

A jelentés három stratégiát javasol a célok elérésére: az esélyegyenlőséget javító intézkedéseket, mint amilyen például az oktatáshoz való hozzáférés javítása, és az oktatási egyenlőtlenségek csökkentése, a szociális célú költségvetési kiadások növelését, valamint a hátrányos helyzetű csoportok integrációját elősegítő jogszabályok elfogadását.

Habár ezeknek a terepe elsősorban az államok törvényhozása, a jelentés szerint összehangolt nemzetközi cselekvésre is szükség van az országok közötti egyenlőtlenségeket befolyásoló kihívások kezelésére.