Június 13-án az ENSZ és a Világgazdasági Tanács (World Economic Forum – WEF) aláírt egy stratégiai együttműködési keretmegállapodást. A megállapodás nem kötelezi semmire az aláíró feleket, inkább csak egy informális együttműködés kezdetét jelenti, legalábbis maga az aláírt dokumentum szövege ezt állítja. Mégis számos civil szervezet megkongatta a vészharangot: az ártalmatlannak tűnő együttműködési megállapodás valójában az első lépés lehet egy olyan világ felé, amiben a vállalati érdekek befolyásolhatják az ENSZ működését.
De mi is tulajdonképpen az a WEF, miről szól ez a látszólag ártalmatlan megállapodás, és milyen kétségeket fogalmaztak meg a kritikusai?
A WEF-et 1971-ben alapították Svájcban, öndefiníciója szerint azért, hogy „kapcsolatot teremtsen a világ gazdasági, politikai, akadémia és egyéb vezetői között, hogy azok úgy formálják a nemzetközi, helyi és ágazatonkénti stratégiákat, hogy a világ jobb hellyé váljon.” A szervezet évente tart gyűlést január végén Davosban, ahová a világ minden tájáról nagyjából két és fél ezer ember gyűlik össze: cégvezérek, politikusok, közgazdászok, hírességek és újságírók, hogy négy napon keresztül tárgyaljanak a világban aktuális kérdésekről.
Azonban a kezdetektől fogva voltak olyanok, akik kétségüket fejezték ki az iránt, hogy egy politikusok, cégek, gyárak, oligarchák és bankárok alkotta gyülekezet a leghitelesebb és legjóhiszeműbb platformja lenne a világot sújtó problémák kezelésének. Olyan problémáknak, amikért javarészt ők maguk is közvetlenül felelősek. Nem segít sokat a kételyek eloszlatásában az sem, hogy a WEF stratégiai partnerei, tehát akik fedezik a működését, jogosultak arra, hogy beleszóljanak a szervezet gyűlésein feldobott témákba.
A nyáron aláírt együttműködési keretrendszer értelmében a WEF és az ENSZ közösen fog dolgozni az utóbbi által kitűzött 2030-as fenntarthatósági célok elérésében. A megállapodás alig tartalmaz konkrétumokat, és nincs jogi kötelező ereje. Az általánosságokon túl csak annyit mond ki, hogy az ENSZ-főtitkár meghívást kap, hogy beszédet mondjon a WEF davosi elvonulásán, valamint a két szervezet igyekszik egymás ügyeit népszerűsíteni a platformjaikon.
Azonban ez az néhány ártatlannak tűnő apróság mégis sokak számára rémisztő jövőt vetít előre. Ugyanis ezzel elméletben megnyílik az út afelé, hogy privát érdekeket szolgáló gazdasági szervezetek hangot kapjanak az Egyesült Nemzetek Szövetségében. Lehetővé válhat, hogy azok a mezőgazdasági óriásvállalatok lobbizzanak a biodiverzitás mellett, akik felelősek a fajok kipusztulásáért, a legnagyobb környezetszennyezők szólalhassanak fel, amikor a klímaváltozás a kérdés, fegyvergyártók képviselői vegyenek részt békekonferenciákon – csupa olyan szervezet, melyek a WEF szerves részét képzik.
Pont ezért számos aktivista és civil szervezet nyílt levélben kérte António Guterres ENSZ-főtitkárt, hogy vonja vissza a WEF-fel kötött megállapodást, amely a nyílt levelet aláírók szerint aláásná az Egyesült Nemzetek legitimitását. A kiáltvány azt állítja, hogy a megállapodás zöld utat ad annak, hogy a nagyvállalatok vezetői „árnyéktanácsadókként” befolyásolják az ENSZ-intézmények vezetőit, és arra használhatják újdonsült befolyásukat, hogy elérjék, a globális problémák megoldásakor a vállalati érdekek szerepeljenek az első helyen az olyan közjót szolgáló döntések helyett, amelyek átlátható demokratikus folyamatok eredményeként születtek.
Utóbbi kritika egyébként nem új, a WEF legfőbb ellenzői szerint a szervezet aktívan tesz azért, hogy a társadalmi kérdésekben egy olyan narratíva domináljon, ahol az egyén felelőssége kerül előtérbe, és a vállalatoké háttérbe szorul. Például előszeretettel propagálják a környezettudatos fogyasztó ideáját, ahol a műanyagszemétért a felelősség teljes egészében a fogyasztót terheli, nem pedig az azt legyártó vállalatot.
Beláthatatlan következményei lehetnek annak, ha az ilyen, sokszor csak a szlogenek szintjén létező PR-aktivistáskodások magukon viselhetik majd az ENSZ logóját is. Amennyiben a vállalati érdekek hangot kapnak, az súlyosan alááshatja az ENSZ függetlenségét, pártatlanságát, és hatékonyságát. A határozat a kritikusai szerint az egy olyan világ felé tett lépést jelent, amit a WEF valójában szeretne, ahol országok helyett érdekcsoportok tárgyalnak egymással.
Ez utóbbi egyébként nem alaptalan vád, a WEF nyíltan vállalja, hogy egy olyan világberendezkedés a céljuk, ahol a globális döntésekben a kormányközi szervezetek és keretrendszerek központi, de nem az egyedüli és legfontosabb szereplői a döntések meghozatalának. A szkeptikus hangok szerint ez egyenesen felhívás arra, hogy a világ kormányai mellett a világ nagyvállalatai is részt vehessenek kormányzati döntésekben. Természetesen naivitás volna azt gondolni, hogy ez bizonyos csatornákon át nem történik már meg régóta, de amennyiben – még ha nem is hivatalosan – kimondásra kerül, hogy az üzleti szervezeteknek beleszólása lehet multilaterális kérdésekbe, azzal egy újabb lépést tenne a világ az olyan nemzetközi szervezetek függetlenségének leépítése felé, mint amilyen az ENSZ is.
De ha ez ennyire súlyos következményekkel jár, miért ment bele mégis az ENSZ-főtitkár egy ilyen együttműködésbe? Harris Gleckman - a multistakeholderism (azaz a minél több érintett szereplő bevonásának elve) egyik szakértője - szerint a válasz a tengeren túl van, és úgy hívják, hogy Donald Trump. Az amerikai elnök ugyanis nem a multilateralizmus híve, és nyíltan kritizálja az ENSZ alapértékeit. Emlékezetes, hogy amikor Trump felszólalt az ENSZ-ben, akkor is rögtön a nacionalizmus és patriotizmus fontosságáról kezdett el beszélni. Gleckman szerint az ENSZ ebben az ellenszélben kénytelen új szövetségeseket keresni, akik elkötelezettek (még ha a maguk módján is) a problémák multilaterális megközelítése mellett.
Ez a kapcsolat akár még gyümölcsöző is lehetne, de itt jön be a már korábban említett multistakeholderism problémája, ugyanis az üzleti érdekcsoportok nem helyettesíthetik a demokratikusan választott vezetőket, hiszen nem lehet se ellenőrizni, se leváltani őket. Egy érdekcsoport alapú kormányzati rendszer önkényesen beválogatott nemzetközi nagyvállalatokból állna, akik kényük-kedvük szerint eldönthetnék, hogy kikkel és milyen módon szeretnének együttműködni. Ez azonban lényegileg összeegyeztethetetlen az ENSZ alapelveivel, miszerint a szervezetnek kiszámíthatóan, valamint átlátható szabályok és kötelezettségek szerint kell működnie.
