Akarva sem kaphatott volna jobb reklámot Steven Soderbergh a Panama-iratokat feldolgozó filmje, a Laundromat, mint hogy az iratok nyilvánosságra kerülése kapcsán hírhedtté vált Mossack Fonseca egy perrel próbálta megakadályozni a film megjelenését. Két évvel az után, hogy a világ betekintést kapott abba, hogyan is működik egy klasszikus offshore szolgáltatásokat nyújtó ügyvédi iroda – ahol a kiszivárgott több mint 10 millió dokumentum tanúsága szerint a világ nagy hatalmú milliárdosai, politikusai, bűnözői rejtegették a vagyonukat az adó- és egyéb hatóságok vizslató szemei elől, filmen is feldolgozták az esetet. 

A Panama-iratok nyilvánosságra kerülésének körülményeiről továbbra is főként spekulációk vannak, kevés az ismert drámai elem, így merész vállalkozásnak tűnik, hogy dokumentumfilm helyett játékfilmben vitték színre az elmúlt pár évtized egyik legnagyobb botrányát.

A film kerettörténetét egy halálos hajóbaleset adja. Ellen Martin (Meryl Streep) a baleset után azzal kénytelen szembesülni, hogy gyanús ügyletek egész sorát követően a biztosítótársaság nem hajlandó kifizetni az előzetesen kalkulált kártérítési összeget. Martin, aki megpróbál a végére járni a dolognak, rádöbben, hogy a fantomcégek láncolata Panama városába, a Mossack Fonseca vállalathoz vezet. A Laundromat ezen a történeten, és néhány egyéb rövid képen át próbál betekintést nyújtani az offshore cégek világába.

A film két másik kulcsszereplője a Panama-botrány központjában álló Mossack Fonseca társalapítói, Jürgen Mossack (Gary Oldman) és Ramón Fonseca (Antonio Banderas), akik a filmből kibeszélve vezetik be a nézőt a nemzetközi adóelkerülés és az offshore-ozás rejtelmeibe. Az igazi Mossack és Fonseca egyébként a jó hírnevük megsértésére hivatkozva próbálták megakadályozni az Netflixet a film megjelentetésében, ugyanis az ügyvédek attól félnek, hogy ha az Egyesült Államokban kell a vádlottak padjára ülniük, akkor a filmben látottak – ahol a két ügyvéd gátlástalan simlis alaknak van beállítva – negatívan befolyásolják majd az esküdteket a döntésben. 

A sokszor elég didaktikus film gyenge pontjai ezek a magyarázó részek. A film készítői mintha nem tudták volna eldönteni, hogy a Mossack-Fonseca páros fekete humorral tűzdelt jeleneteiben milyen részletességgel menjenek bele az adóparadicsomok és fantomvállalatok működésébe. Az elméleti háttér kicsit túlságosan vázlatos lett, helyette a film néhány esettanulmány-szerűen felvillantott rövid történeten keresztül próbálja bemutatni, hogy annak, ami a hírekben absztrakt és szürke számviteli kérdésnek tűnik, milyen tétje és következményei vannak a való életben. 

Emiatt viszont még ha hatásvadász is a film néha, nem céltalanul hatásvadász. A fő üzenete, amit a zárójelenetben a biztonság kedvéért a néző szájába is rágnak: ez így nincs rendben. A Panama-botrányhoz hasonló ügyletek nem elkerülhetetlen részei a világnak, nem valami természeti törvény következményei, hanem az egész politikusok törvényalkotási szándékán, és az őket pénzelő vállalatok lobbierején múlik.

A film legerősebb része egyértelműen a Meryl Streep-féle szál, amelyben jól bemutatják, hogy mennyire eszközök híján van az átlagember, amikor pénzügyi világ apróbetűs részekkel és kiskapukkal tűzdelt ingoványába téved. Amikor a cselekmény keretét adó baleset elsüllyedt hajóját üzemeltető családi cég egyik tulajdonosa, Matthew Quirk (a Jóbarátok Rossaként híressé vált David Schwimmer) felvenné a kapcsolatot a biztosítójával, hogy kifizesse az áldozatok hozzátartozóit, akkor döbben rá: csalás áldozata lett. A kedvezményes biztosítást kínáló cég soha nem létezett, csak egy postafiók valahol egy távoli szigeten. Amikor a hatóság embere szembesíti a ténnyel, hogy átverték, Quirk összetörve csak annyit mond, hogy „annyi volt a bűnöm, hogy spórolni akartam, és hogy megbíztam valakiben.”

Utóbbi jól rávilágít arra, hogy a transzparencia hiánya mennyire kiszolgáltatja az átlagembert, aki csak egy cégnevet és logót lát, de a háttérben lapuló céghálók sokszor rejtve maradnak a számára. A film megmutatja a több ezer kilométerrel arrébb a papírokat szolgamód aláíró strómant is (Jeffrey Wright), aki akkor hall először a cégről, amit átvert, amikor eljut hozzá a 21 ember életét követelő baleset híre. 

Wright karakterén keresztül kapjuk a film egy másik fő mondanivalóját: a piti csaló zugügyvédek és a jó nevű nemzetközi jogi tanácsadó cégek között sokszor csak a formaságok szintjén létezik a különbség. Vagy ahogy a Laundromatot narráló főszereplőpáros fogalmaz: „vékony a határ az adócsalás és az adóoptimalizálás között, mint a cella fala.” 

A filmben szereplő többi „esettanulmány” néhol egy kicsit céltalannak, szétfolyónak tűnik, az Egyesült Államokba költözött afrikai milliomos és lányának története kicsit kilóg, nem tudni pontosan mit is akart hozzá tenni a film fő mondanivalójához. Ugyanígy sántít némileg a pénzét nyugatra menekíteni próbáló kínai politikusfeleség jelenete is. Utóbbi kettő azt a képet próbálja erősíteni, hogy a világon folyó nagy gyanús üzletekbe mindenki benne van, függetlenül nemtől, kortól, politikai hovatartozástól, azonban ehhez az üzenethez mérten talán kicsit túl nagy időt elvisznek filmből. 

Összességében a Laundromat nem elég arra, hogy valaki akár alap szinten is képbe kerüljön a Panama-iratokkal, vagy a világban folyó offshore ügyeskedésekkel, adóelkerülő óriáscégekkel kapcsolatban. Viszont mivel a film elsősorban a személyes vonatkozásokon, az érzelmeken keresztül közelíti meg a témát, talán olyanokat is arra ösztönöz, hogy utánaolvassanak, akik eddig az egészet távolinak, a könyvelők, ügyvédek, cégvezérek saját kis játszmájáinak tartották. 

A film lezárása keserédes, egyfelől bemutatja, hogy a világ politikusait sokszor markukban tartó vállalatok mennyire átszövik az egész világot, másfelől viszont arra is felhívja a figyelmet, hogy a sérthetetlennek tűnő, ügyvédek és céghálók mögött megbúvó rendszerek néha kártyavárként omolhatnak össze. És ehhez nem kell más, csak a nyilvánosság ereje. 

Ha egyszer úgy alakul a világ, hogy a Panama-botrányhoz hasonló ügyek a múlt egy sötét fejezetét jelentik csak majd, akkor a Laundromat is csak egy picit vontatott, kicsit széteső film lesz. Azonban amíg jelenleg is vannak olyan cégek, amik ipari szinten dolgoznak azon, hogy ne kelljen betartaniuk semmilyen törvényt, addig a Laundromat is fontos és aktuális film marad.

(A The Laundromatot Magyarországon a Netflixen lehet megnézni.)